A 60-as évek végén valami elementáris, egyetemes életérzés futott át a világon. Egy ellenreakció, mely a bolygón pusztító háborúkra adott békés rezisztencia. Zene és ideológia ilyetén összefonódása talán még soha nem fordult elő, ilyen erős, mélyről jövő szellemi virágzásban. Persze lehet hogy csak a mezei junkie-k  generációja volt ez, ha kevesebb kábulat van a szervezetükben, talán a gondolatiság is csak nevetségesen gyerekes idillnek, utópiának tűnt volna, és mindenki szomorúan sétált volna haza Woodstockból. Talán túl gyorsan történt, túl sok fiatal, túl sok Overdrive, túl sok Lizergsav Dietil Amid, túl öreg kontinensek, véráztatta történelemkönyvek, melyek nem képesek gyorsított paradigmaváltásra, de az irányzat végül csökkent, elcsökevényesedett, majd szinte nyomtalanul eltűnt.  A 70-es évek még tükrözték a valamikori szerelem nyarát, a 80-as évekre azonban mindent eluralt a Disco, a Glam, a gyorsulás, az elidegenedés, a nagyvárosi paranoia, a szürke hideg induszrtialitás. Valami megszűnt, de az energia természeténél fogva nem olyan hogy eltűnjön. Valamikor még visszatérünk talán újra egy olyan fordulópontra ahol a szabadság és a nyílt tiszta életélvezet a békével találkozik, a tér és idő azon pontján ahol az érzékelés kapui újra nyitva állnak.